A lehetőségek akkor találnak ránk,amikor már minden reményt
feladtunk! Pedig minden csak idő kérdése,s hogy ki tudjuk e várni,az rajtunk
múlik! A nevem Judit,világ életemben egy pesszimista ború látó ember voltam,
egy maroknyi önsajnálattal. De úgy körülbelül egy éve megismertem pár
csodálatos embert az ország minden pontjáról. Lehet régen kicsit szokatlan lett
volna,ha azt mondtam volna,hogy ezt a barátságot az internetnek köszönhettük,de
ma már ez egyáltalán nem az,hisz ha szerelmek kialakulhatnak online,barátságok
miért nem? Igen,ha nagyanyáinknak mondanánk,csak legyintenének rá és nem
tartanák valódinak,én mégis igaznak hittem. Bár néha én is
elbizonytalanodtam,mindig reméltem,hogy hasonlóképpen gondolnak rám!
Egy szép napon ,mi heten,Jutti,Niki,Janka,Erika,Viki ,Reni és én , rég elfelejtett pályázatunkra hírt kaptunk,pedig rég elkönyveltük,hogy lehetetlen. Egy csodálatos hetet tölthetünk el Koreában. Izgatottságunk az egekbe szökött,nem tudtuk,hogy hol az álom és hol a valóság! Sajnos páran nagy csata árán jöhettek el,de végül egy szép júliusi napon mindenki sikeresen összegyűlt Pesten. Reni mindenki örömére hazajött Amerikából és végre ő is köztünk volt. Az utazás előtti nap mindenki próbálta magát kipihenni,mert hajnalban indult a gépünk és szinte semmit nem aludtunk! Bár volt akivel még nem találkoztunk,mindenki olyan volt,mint amilyennek megismertük!
Már a repülőtéren nagyon nagy izgalommal a gyomrunkban toporzékoltunk,de mikor felszállt velünk a vasmadár,tudatosult bennünk,hogy : Igen,tényleg Koreába megyünk!
Reni és Viki a koreai útikalauzt bújta,amibe néha-néha Erika is belekukkantott! Niki nem bírta a strapát és amint a felhők fölé értünk elnyomta az álom! Úgy gondoltam majd beszélgetek Juttival a repülőgépen,de ő is elaludt! Janka bár nem mellettem ült,hanem Jutti mellett ,áthajolt az édesen szundikáló lányon és pletyiztünk pár percig,de a több mint 16 órás út rajtunk is kifogott. Sikerült még a landolás előtt felébrednem és ahogy megszólalt a pilóta kinéztem az ablakon és elém tárult a csodálatos Szöul és a Han folyó!A szívünk majd kiugrott örömünkben,azt hiszem a barátnőim is ugyan azt érezhették mint én…
- Akkor kalandra fel! –mondta Jutti a mindig vidám és optimista barátnőm,amint magunkhoz vettük a csomagjainkat!
- Menjünk! - kontrázott rá Erika és mindenkinek méteres mosoly jelent meg az arcán.
- Igen… és merre? – talán nem meglepő,ha azt mondom,hogy ezt én kérdeztem!
- Szerintem ők ránk várnak! –mutatott Reni egy férfira és egy lányra,akik Hungary táblát tartottak maguk előtt. Mivel úgy gondoltuk,hogy az a mi végállomásunk,odasétáltunk !
- Annyeong! – köszöntünk szinte egyszerre,bár nem tudtuk,hogyan is kellene megszólalnunk,nem igazán tudott köztünk senki kiválóan koreaiul.
- Sziasztok! –szólalt meg a lány,és nem kell mondanom mennyire meglepődtünk,hogy magyarul szólalt meg és folytatta tovább: - Jól utaztatok? Örülök,hogy épségben ideértetek! –tátott szájjal bólogattunk a kedvesen mosolygó emberekre.
- Ohh,majdnem elfelejtettem ő itt Shin Dong Min a sofőrünk lesz a következő egy hétben! – Mindenki sorban kezet fogott a férfival. - Az én nevem Park Hea Jung! –Őt is kellőképpen üdvözöltük! Dong Min aranyosan próbálkozott a magyar nyelvvel.
- Örülök a találkozásnak!- mind ezt elég nagy akcentussal mondta,de mindenki illedelmesen hajolt meg.
Beszálltunk a kilenc személyes kis buszba és elindultunk a szállásunk felé. Már
éjszaka volt és otthon ilyenkor még nappal van,de mi mégis álmosak voltunk a
hosszú repülőúttól!
- Hamarosan megérkezünk!- próbálta nekünk mondani Hea Jung,de annyira lefoglalt minket az éjszakai látvány,hogy a szavak csak be és rögtön ki is szálltak a fülünkből.
A ház ahová kerültünk,három szobás volt két kisebb és egy nagyobb. A nagy szobába került Janka Niki és Erika . A másik szobát Viki és Reni ,míg a harmadikat Jutti és én foglaltuk el!
- Próbáljuk már ki ezt a konyhai vackot! – mutattam az egyik konyhai gépre.
- Az egy rizsfőző! – mondta szarkasztikusan Jutti.
- Jól van! Én még mindig az edénynél tartok!
Jót nevettek a bénázásomon,de végül Jutti megmutatta milyen csodás az ázsiai konyha terén! Vacsora után arra a döntésre jutottunk,hogy mindenki elvonul a saját kis zugába berendezkedik gyorsan az egy hétre és alszunk! Így is tettünk,bár a reggel sokkal hamarabb eljött,mint gondoltuk! Az időeltolódás miatt szédelegtünk,mint a mérgezett egerek. Összesen 4 órát aludtunk! Juttival voltunk az elsők,akik felkeltek ,megfürödtünk és felöltöztünk gyorsan!
- Ébresszük fel a többieket! – mondta Jutti és Vikiék szobájának vettük az irányt! A számhoz emeltem az ujjam mutatva Juttinak,hogy maradjon csendben!
- Ohhh Jutti, Yamapi lent van az aulában!
- Pi-chan! –mondta édes rajzfilmbe illő hangon Jutti,mire Reni felkapta a fejét.
- Yamapi?
- Mi van vele? – nézett ránk álmosan Viki is.
- Itt van lent,most mondta Hea Jung!
- Komolyan? –Reni úgy ugrott ki az ágyból,mint nyúl a bokorból. Vikinek is sikerült felkelnie ,bár attól féltem a mellei visszahúzzák.
- Sajnos Reni,csak reggel van és mindjárt jönnek értünk!
- Brühühühü- dőlt vissza az ágyra és színlelt sírással temette bele az arcát a párnáiba.
- És nincs is aula! –nevetett Jutti.
- Tényleg! – nevetett immár Viki is!
- Ébresszük fel a többieket is!
- Miért nem velük kezdtétek,most akkor még aludnék. - nyafizott Viki.
- Mianhea!- mondtuk Jutti-val.
Ahogy beléptünk a nagy szobába,vidáman néztünk végig a horkoló bandán. Erika hason feküdt ,piros alvós pólójában,Niki,a párnáját szorongatta,talán Hong Kit képzelhette oda,míg Janka,tátott szájjal aludt egy kis adag nyállal a szája sarkában.
- Én ébresztem Jankát!- suttogtam Vikiéknek!
A párnából kihúztam egy óriás tollat,már itt elkezdtem csodálkozni,és arra gondoltam,hogy szeretném látni a mutáns szárnyasokat,amiknek ilyen nagy tollai vannak!A tollal csikiztem a mély álomban alvó barátnőm,aki az orrát húzogatta és a száját nyalogatta!
- Te mit csinálsz? –suttogtam a kamerát tartó Juttinak.
- Felveszem a kalandjainkat!
- Nem tud elszakadni a munkájától! –mondtam egyenesen a kamerába.
Tovább piszkáltam Jankát,és voltam olyan szemtelen,hogy a nyitott száján bedugtam a tollat.
- Rácuppant! –nevettem,de annyira,hogy majdnem meghaltam ahogy visszafojtottam,mert nem akartam,hogy idő előtt felébredjenek. Lefényképeztem a méretes tollal a szájában,majd kihúztam a csupa nyál tollat!
- Fúj! – fintorogtam nevetve. Ezért inkább egy másikat húztam ki a párnából és
folytattam. A végén már annyira nevettünk Juttival,hogy a többiek már azon
nevettek,hogy mi nevetünk! Visításunkra bárki felkelt volna! Nagy nehezen
mindenki felöltözött és 8 órára, percre pontosan ott voltak értünk és elvittek
minket reggelizni,aminek mindenki nagyon örült! Furcsa volt a környezet,az
emberek néztek minket,de nem feltűnően,mégiscsak a hülye nem vette volna észre
a lopott pillantásokat. Végre megkóstolhattuk az igazi gimchi-t ami mindenkinek
nagy élmény volt. Egész nap a doramákról beszélgettünk,főleg ha olyan dolgot
láttunk,ami kapcsolódott egy-egy filmrészlethez. Az első nap megismertünk pár forgalmas helyet,ahol tényleg rengeteg ember
volt! És láttunk kedvünkre valót is,bár visszafogottan,de azért csorgattuk a
nyálunkat! Hea Jung szorgosan
magyarázott egész nap,hogy mi micsoda! A Namdaemun piacon is voltunk és
rengeteg mindent összevásárolgattunk,hogy legyen emlékünk! Bár azért a
pénztárcánk így is véges volt,de csupa jó dolgokat tudtunk venni, nagyon
olcsón. A második nap Namsangolt szívébe
látogattunk el,ahol megismerhettük a tradicionális dolgokat! Teljesen magával
ragadott minket a csodás,színes kultúra. És ahogy egyre több időt töltöttünk
egymással,még jobban megismertük egymást is! A napok rettenetesen gyorsan
teltek,vidámsággal és rengeteg élménnyel,amit Jutti szorgosan rögzített
kamerára! Elérkeztünk a 4. naphoz is,amikor már kezdtünk picit lehangolódva
érezni magunkat,amiért a szép napok olyan gyorsan telnek. És hiába vagyunk fent
éjszaka és beszélgetünk,és együtt nevettünk,mégis azt akartuk,hogy ez a hét
soha ne érjen véget,és addig végképp ne,míg nem látjuk a kedvenceinket.
A 4. napon a Insa-dong negyed-be mentünk,ahol megismerhettük a koreai mindennapokat .Délután azért még sikerült eljutnunk a 63-as épületbe ahonnan csodás a kilátás a városra. Ez a nap is olyan gyorsan eltelt,hogy észre sem vettük!
- Na jó,most már látni akarom az FNC-t! – mondta Erika!
- Én is ! – mondta Niki!
- A FNC-t? – nézett hátra ránk Hea Jung!
- Igen,mi mind magyar primadonnák vagyunk a kedvencünk az FT Island,bár tudnánk felsorolni még pár kedvencet,de minket mégis ez a banda hozott össze! Janka, Niki ,Viki, Hongkiért rajonganak főként,Erika és Jutti ,Jong Hoon-ért,Reni ,Sung Hyunért,én pedig a kicsi Minariért! –mondtam a fangörcs határán állva.
- Jae Jin egyedül marad?- kérdezte Niki.
- Én bevállalom őt is! –mondta az önfeláldozó Jankánk.
- Ahh értem! Ismerem őket! Az én kedvencem Jae Jin.
- Nem marad egyedül…- jegyeztem meg halkan.
- Komolyan? –lepődött meg Erika oly annyira,hogy majdnem lefejelte az előtte lévő ülés.
- Nem személyesen,hanem a bandát!
- Ja,úgy mi is! –legyintett és visszaült a helyére. Mindenki jól szórakozott ezen a kis jeleneten,már mi is kezdtük elhinni,hogy megfogtuk az Isten lábát az idegenvezetőnkkel! Dong Min mondott valamit,mire Hea Jung hátrafordult és így szólt:
- Ahjussi elvisz minket az FNC épületéhez!
Olyan visítást vágtunk le,hogy szegény Ahjussi nagyot ugrott a volán előtt.
Ahogy befordultunk az épület mélygarázsába annyira izgatottunk voltunk,szerettünk volna picit kukucskálni és körbenézni!
- Nem muszáj jönni,ha nem akarnak! –mondta udvariasan Niki a gardedámjainknak.
- Majd megyek utánatok! Ne csináljatok semmi feltűnőt.
- Oké! - És már indultunk is el! Szívtuk magunkba az FNC levegőt és még soha ne volt ilyen érdekes egy garázs ,teli autókkal. Befordult egy fehér busz az egyik szabad helyre. Messze volt és mi elbújtunk egy nagy kőoszlop mögé,mert tisztán láttuk,hogy aki kiszállt a kocsiból,az nem más,mint Lee Jae Jin. Tátottuk a szánkat,s mikor Leader lépett ki a kocsiból,Erika felé fordultam a számhoz tartva az ujjam,jelezve neki,hogy ne görcsöljön be,mert ha itt el kezd sikítani az nem lesz jó,ugyanis,itt még az is bombaként hallatszott volna,ha valaki elfingja magát! Mindenki vette az adást kivéve Jankát,aki zombi módba kapcsolt és elindult ,mikor meglátta Hong Ki-t. A felsőjénél fogva rántottuk vissza! Reni aprókat toporzékolt,amikor Seung Hyun megjelent a láthatáron és az én szívem is nagyot dobbant,mikor megláttam az édes Min Hwan-t!
Tündérmesében éreztük magunkat…
- Mit csináljuk,hogy felfigyeljenek ránk? – töprengett Niki.
- Énekelj! –lökött meg Jutti!
- Mi? –kerekedett ki a szemem. - Nem énekelek! Tiszta ciki!
- Jodikám,Pi-chan rúglak! – nézett rám mérgesen Jutti.
- Mit énekeljek? –szorongattam egy zacskó mandarint a kezemben. - Ez tiszta hülyeség! Miért nem Viki dobja be a nehéz bombázókat? –mutattam rá.
- Annak is eljön az ideje!- húzogatta a szemöldökét Viki.
- Nem az! Haladjunk már! Énekeljük az After Love-ot!
- Énekelsz velem?
- Igen,mert te olyan fosos vagy!
- Akkor háromra! – mutattam az ujjammal a számokat és a harmadik ujjamra csak én kezdtem el énekelni! A sírás keringetett,de énekeltem tovább,a hangom olyan volt,mintha a hangfalakból üvöltött volna a garázs akusztikája miatt! A lányok kukucskáltak az oszlop mögül,én nem mertem kinézni,csak énekeltem,de Reni,volt olyan kedves ,hogy kilökött a nyílt terepre! Én visszaszaladtam énekelve,amint észrevettem,hogy a fiúk engem néznek! Niki kitolt és jöttek velem a többiek! Hiába ellenkeztem én voltam a csapat önbizalom hiányosa! Erika oldalba bökött,hogy énekeljek tovább,de annyira ráztam a fejem,olyan gyorsasággal,hogy még el is szédültem! Végül a 6 rám meredt tekintet megtette a hatását és énekelni kezdtem a refrént,becsuktam a szemem és csak az énekre koncentráltam. Hallottam a lányok vinnyogását de nem mertem kinyitni a szemem…Nem tudtam sokáig úgy tartani a dal végén kinyitottam és hátra is hőköltem,mert ott álltak előttünk…ezért éreztem az energiákat a lányok körül még becsukott szemmel is!Hea Jung is odaért,de fogalmam nincs,hogy mikor. Hong ki kezdett el beszélni én persze semmit nem értettem.
- Azt mondja,hogy még senki nem próbálta úgy felhívni magára a figyelmet,hogy elkezd énekelni egy garázsban!
- Az ő ötlete volt! –hárítottam rögtön Juttira! -És megint nem értettem a választ! Viki, Reni mosolyogtak ,mert talán ők értették meg a legjobban amit mondanak. Bár sokunk tanul koreaiul,mégsem tudunk semmit! Nevetségesen hangzik,de az élő helyzetekben mindig leblokkol az ember.
- Azt mondta tetszett neki az ötlet is meg az ének is! Mondtam nekik,hogy Magyarországról jöttetek. –ekkor kotyogott közbe Min Hwan.
- Azt kérdezi tudsz magyarul énekelni? Mert soha nem hallott még magyar zenét. - Helyettem a barátnőim bólogattak szorgosan.
- Énekelsz nekik egyet?
- Most? –kerekedett ki a szemem.
- Ha lehet ,akkor igen. - bólogattam,rettenetes zavaromat szerettem volna elzárni egy fiókba és nem hittem el,hogy tényleg énekelek az FT Island előtt. Ami rögtön eszembe jutott az a Piramistól a Ha volna két életem. Nem tudom miért pont ez,de valószínűleg azért,mert ha lenne két életem,akkor az egyiket biztos itt szeretném leélni. A dalt nem énekeltem végig,de mégis megtapsoltak és én meghajolva köszöntem meg nekik. Megtapsoltak? Engem? Az FT Island? Hihetetlennek tűnt!
- Értitek mit mond? –néztem végig a lányokon!
- Azt hiszem,hogy én kicsit értem!- mondta Viki!
- Az is valami! – rántottam vállat. - Én nekem ez kínai.
- Koreai!- javított ki Jutti.
- Vajon az angolt megértenék? –tűnődött Reni,közben Hea Jung folyamatosan beszélt a fiúkhoz!
- Esélytelen,ne is próbálkozzunk az angollal. –legyintett Janka röhögve.
- Nos…- fordult felénk Hea Jung,aki maga is zavarban volt. – Köszönik szépen,tetszik nekik a magyar nyelv,de nehéznek tűnik. Kicsit elbeszélgettem velük erről ,ne haragudjatok,nekem annyira nem volt nehéz.
- Bogyónak nehéz lenne… Ahogy megismertük …- mondta Viki.
- Bogyó?
- Semmi-semmi! –integetett a kezével! – Én csak Hong Kit akarom megölelgetni! Szerintetek megengedi?
- Viki,itt áll előtted! –sziszegte Reni neki!
Hea Jung megint elmondott egy sor monológot,amiben mintha bemutatott volna egymásnak minket,de Vikitől megtudtuk,hogy mit mondott.
- Most mondta el,kinek ki a kedvence! Neki ,Jae Jin a kedvence… – csak mosolyogtunk a kedvencünkre,de a legnagyobb meglepetés akkor ért,mikor Vikit megölelte Hong ki,kicsit féltem,hogy visszadobja a légzsák,de nem így történt. Janka és Niki is kapott egy apró ölelést,ami után transzba estek,mi pedig irigykedve néztük őket,mi is zizik akartunk lenni. Szerettem volna megérinteni a csodás dobos kezeket,és olyan hihetetlennek tűnt,hogy ott áll előttem teljes életnagyságban a kedvenc bandám,mégis olyan távol vannak. Ők is nagyon zavarban voltak,de feleannyira sem,mint mi!
- He Jung! Fordítsd amit mondok légy szíves! – bólintott egy nagyot és én szerettem volna megragadni az alkalmat,hogy mindenki nevében szóljak hozzájuk pár szót.
- Először is köszönünk mindent, amit tőletek kaptunk és mindenki nevében beszélek,főleg a három lány nevében - mutattam az ölelésben részesült szerencsésekre. - hogy felejthetetlen élménnyel térünk innen haza! Ha felébredünk a sokk hatása alól valószínűleg nem fogjuk elhinni,hogy itt álltatok velünk szemben .- most ő rajtuk volt a sor,hogy beszéljenek,és most Leader vette át a szót,de nekem várnom kellett,hogy Hea Jung lefordítsa!
- Köszönik szépen,és remélik,hogy továbbra is szeretni fogjátok őket. - Egyöntetűen bólogattunk rájuk mosolyogva. Reni és Viki megcsillogtatták Japán tudásuk,de picit félve. Itt volt a búcsú ideje és el kellett hogy engedjük őket. Sajnáltam,hogy nem tudtam az én Minarim-nak odaadni,amit neki szántam,így kivettem egy szép mandarint a táskámból és utána kiabáltam.
- Minari! –hátrafordult és én felé dobtam a mandarint! Aprót biccentett a fejével és integetett nekem. A többiek is visszaintettek!
Nem kellett sok,hogy kijöjjön belőlünk minden,amit addig visszatartottunk,mindenki egyszerre próbált beszélni és nem értettük egymás szavát,de tudtuk mit érez a másik… csak szegény Hea Jung-ot sajnáltuk,aki próbálta megfejteni mi bajunk van.
Picit lenyugodtunk és végignéztük az FNC épületét A nagy ablakon megláttuk Jong Hoon-t. Jutti és Erika rögtön odaszaladt és édesen vigyorgott rá,integetve! Jong Hoon hozta a formáját és ahogy vártuk,visszamosolygott egy kacsintás kíséretében fekete keretes szemüvege mögül!
A nap további része egyértelműen hihetetlenül vidám volt,nem hagytuk abba a beszélgetést. Igaz nem mentünk be,de megnéztük a Lotteworld vidámparkot,ami tényleg óriási,valamint voltunk a Popchusa templom-ban,ami eszméletlen volt! Annyit gyalogoltunk,hogy teljesen kimerültünk így este csak egy adag mandarin kíséretében leültünk a TV elé.
- Ebből nem értek semmit! –mondtam
- Ezerszer láttad már a You’re Beautifult!- mondta Jutti.
- Jól van,de azért jó lenne érteni!
- Tudom! –nevettünk együtt.
A hűtőhöz ballagtam egy kis hideg ásványvízért!
- Hát ez mi a …..- emeltem fel egy jó nagy darab szalámit és bevittem a nappaliba.
- Pick szalámi! – mondta Viki.
- Azt látom,de minek? –nevettünk.
- A fiúknak hoztam! - nem tudtam beszélni a nevetéstől és a többiek se,nem értettük, hogy csempészte be a magyar árut.
- Miért pont szalámi?
- Ez elég magyaros nem? – Nem csak én,a többiek és még maga Viki sem tudta abbahagyni a nevetést.
- Hogy osztod el 5 felé?
- Simán Bogyónak adom!
- Értem! –mentem vissza a hűtőhöz még mindig kacagva.
Az 5. napon fájón tapasztaltuk,hogy már csak egy estét töltünk itt Szöulban. Ám ez a nap lesz a legemlékezetesebb számunkra,ugyanis FT Island fan meetingre készültünk. Mindenki szorgosan készítette a csomagját a nappali szőnyegén ülve.
Erika egyedi pólókat,Reni,Janka és én a rajzainkkal és egyéb apróságokkal próbáltunk kedveskedni,Jutti apró kiegészítőket pakolt a csomagjába,míg Niki és Viki a hasukra hatva telitömték édességgel a kis zacskót! A semmiből elkezdtem nevetni és a többiek hülyének néztek!
- Mi bajod? –kérdezte Erika.
- Elképzeltem,ahogy Viki a hóna alatt a szalámival felmegy Hong Ki-hoz! – ezt valószínű nem fogjuk elfelejteni soha és bármikor eszünkbe jut,mindig ennyire viccesnek fogjuk találni.
A fan meetingen sikerült a tömeg elejére és pont középre befurakodni,így tökéletes látás nyílt a fiúkra. Pár primadonnát kirugdostunk a sorból,mikor az autogramra vártunk. Janka előttem állt és bőszen beszélt Hong Ki-hoz angolul! Ő csak pislogott fel a száját félrehúzva a kártyát se írta alá annyira lesett.
- Szerinted ha azt mondom neki,hogy hülye azt megérti? –fordult felém ,mikor már megunta a felesleges locsogást. De végszóra odaért Hea Jung is ,aki sűrű elnézést kért a késésért. Így már Meg tudta magát értetni Janka is! Kiálltam a sorból,mert megijedtem,hogy mit fognak a rajzomhoz szólni így én álltam be utolsónak.
- Hogy fogunk így együtt élni? Nem is értem mit mond! Ha legközelebb jövök,folyékonyan fogom beszélni a koreait.
- Ha nem másnak neked sikerül! Fighting! – bíztattam s ahogy Jankával beszéltem már csak annyit vettem észre,hogy kockás kis szoknyájában Niki ugrál felénk… Erika épp a Leaderhez ment oda és átadta neki az ajándékot,amit rögtön fel is vett,egy picit nagynak bizonyult a méret,de nagyon jól mutatott rajta! Kapott egy ölelést és már készültünk,hogy lapáttal vakarjuk fel,de szerencsére nem így történt. Jutti is gyorsan lezavarta az ajándék átadást és ő is kapott ölelést. Renire úgy mosolygott fel Seung Hyun,ahogy mindig is szerette volna,ragyogó szemekkel tért vissza hozzánk. Viki előttem felvágtatott a kolbásszal és átadta Bogyónak,mi vártuk a reakciót,ami hát valljuk be az lett,amit vártunk,röhögött mindenki. De végül Hea Jung elmondta,hogy több ezer kiló métert utazott ez az étel,hogy megkóstoljanak egy igazán magyar ételt. Mikor láttuk mennyire értékeli a dolgot,megnyugodtunk és Vikinek is fülig ért a szája.
Jutti kiegészítői is felkerültek némelyik fiúra. Mindenki kapott autógrammot egy kis fényképes kártyán.
- Nem csináltunk képet! –szomorkodott Jutti.
- Lehet majd a meeting után? –néztem Hea Jung-ra.
- Nem tudom! Megérdeklődöm!
Én is sorra kerültem az első Hong Ki volt,akihez odamentem,átadtam a rajzot,amiket egyébként bekereteztettem és ő rögtön mondott is valamit,nem tudtam levenni a szemem a csücsöri szájáról.
- Azt mondta,hogy az összes róla készült képet látta és nagyon tetszett neki.
- Még se írtál baszod… - suttogtam,és utána ijedten néztem Hea Jung-ra.- Nehogy lefordítsd neki! –jót kacagott és tovább beszélt Hong Kinak.
- Mit mondtál neki? –kérdezte félve.
- Csak azt,hogy vártad,hogy írjon,ő pedig azt mondta,hogy nagyon sajnálja,de azért nagyon tetszik neki és soha nem gondolta,hogy valaha majd tényleg megkapja! - Aláírta a fényképem és kezet foghattam vele.
- Kamsahamnida! –mondtam és tovább mentem. Mindenki látta a rajzot a twitteren és örültem neki,hogy a twitter felhasználó nevem a csomag aljára biggyesztettem.
Elérkezett a perc mikor Minarinak mondhattam pár szót.
Újra ott volt előttem. Ahogy rám mosolygott szinte fájt,hogy ott kell majd hagynom!
- Fordítod neki? –néztem Hea Jung-ra.
- Igen!
- Minari,most hogy itt állok előtted,el sem hiszem… te vagy a kedvencem és nagyon szeretlek,becsüllek és tisztellek,annak ellenére,hogy én vagyok az idősebb. Nagyon szeretnélek majd újra látni ,elmenni egy koncertre és veled együtt énekelni. Nagyon szomorú vagyok,hogy holnap haza kell mennem,de remélem nem utoljára voltunk itt és szeretnék ezzel- adtam át a rajzom- egy kis emlék maradni. Bár tudom,hogy ez teljességgel lehetetlen. - Minarira néztem végig,míg Hea Jung fordított szomorú voltam mégis boldog. Minari is engem nézett és az alsó ajkát beszívva bólogatott majd elkezdett beszélni. Utáltam ezt a fordítósdit,én is eldöntöttem,megtanulok Koreaiul.
- Azt mondta a rajzot megőrzi és mikor majd ránéz eszébe fogsz jutni! Nagyon tetszik a hangod neki,majd énekelhettek együtt és köszöni szépen a mandarint nagyon jól esett neki.
A fejemen tojást lehetett volna sütni a zavarom miatt,de annyira boldog voltam mint még soha! Végre kezet foghattam vele és a mennyországban éreztem magam.
- Vigyázz magadra! –így búcsúztam el tőle!
Végül,mint minden jónak,ennek is vége szakadt s mi ültünk a nyári napsütésben ki-ki a padon,ki-ki az üde zöld fűben. Csendben voltunk,ahelyett,hogy örültünk volna egy álom valóra válásának,azon búslakodtunk,hogy egy álom véget ért.
- Soha többet ne mosok kezet!- mondta Jutti.
- Én sem! –mondtuk mindannyian.
- Nem akarok hazamenni! Vele akarok maradni! –nyafogott Erika!
- Nekem sincs kedvem hazamenni! –mondta Viki.
- De muszáj…- mondtam.
- Jövő héten ilyenkor már a rádióban ülök! –mondta Jutti.
- Jajj lányok,még van másfél napunk,este a Han folyóhoz megyünk és a Szöuli
toronyhoz,legyetek vidámak! – pattant fel Reni!
- Hjaaa! –hallatszott az ismerős kiabálás. Egyszerre fordítottuk arra a fejünket.
Felénk tartottak ők,akikről azt gondoltuk,hogy már soha nem fogunk velük találkozni!
- He Jung? –nézett rá Jutti.
- Beleegyeztek a képbe! - Itt már kezdtünk látványosan örülni a fan görcs a mélyről kezdett a felszínre törni.
- Hyunnie mellé állok!
- Gondoltam! –mondta Viki.
- Egyébként hoztam valamit. –mondta Jutti és a kis táskából előhúzott két zászlót. Egy Dél-Koreait és egy magyar zászlót,nem is volt kicsi. Minari és én fogtuk a magyar zászló két szélét,Seung Hyun és Reni fogták a koreai zászlót. Mindenki guggolt és mindenki peace-t mutatott a z ujjával. Két kép is készült és külön-külön is a tagokkal,aminek rettenetesen örültünk. De újra el kellett búcsúznunk!
-Hea Jung! Mond meg Jong Hoon-nak,hogy 5 év múlva visszajövök… várjon rám! –erre
Jong Hoon egy kacér kacsintással válaszolt Erikának és beszállt a buszba. Hong
Ki kézzel-lábbal integetett nekünk! Ahogy a többiek is ,de mosolyuk mindent megért nekünk.
Lehet Minari látta rajtam ,hogy szomorú vagyok,mert:
- Noona!- kiabált nekem integetve és az édes Minari mosolyt is megkaptam. Ahogy elhaladt a busz integettek nekünk és mi soha még álmunkban sem hittük volna,hogy ilyen kedvesek lesznek hozzánk.
Este megnéztük a Han folyó fényeit,ami csodálatos volt,valamint felmentünk a
Szöul Toronyba,ahonnan csodás volt a kilátás. Utolsó dolgunk,amit Koreában együtt csináltunk,az a fényképezkedés volt. Bár
mindenhol csináltunk csoport képet,de a szoba, ahol ezt az egy hetet eltöltöttük,kimaradt.
Így elkészültek azok a képek is! Az utolsó napunkat szinte pakolással töltöttük
és a repülőtéren picit lógatva az orrunkat,de elköszöntünk az egész héten,
minden idejüket nekünk szentelő Hea Jung-tól és Dong Min-től,aki ugyan kettőt
sem szólt,mert nem tudott magyarul,de szorgosan vezette a szívünkhöz nőtt
kisbuszt!
- Remélem még látjuk egymást! –búcsúzott el Jutti.
- Vigyázzatok magatokra! Ha legközelebb jöttök,akkor szóljatok!
- Interneten tartjuk a kapcsolatot! –mondtam!
- Persze!
Mindenki pár kedves szóval búcsúzott el és a repülő felszállt velünk elhagyva álmaink országát. Nem tudtuk,hogy látjuk e még viszont ezt a tájat,nem tudtuk,hogy mi lesz ezután,de azt tudtuk,hogy minket örökre összeköt ez a kaland és a barátság. Ahogy hazaértünk mindenki szomorú volt és nem akart hazamenni,viszont a másik részről pedig boldogok voltunk,mert olyan lehetőséget kaptunk az élettől,ami nem mindenkinek adatik meg és ezért hálásak voltunk. Ahogy beértem piciny otthonomban és bekapcsoltam a szinte testemhez nőtt számítógépet megláttam a bejegyzéseim között 6 üzenetet:
Jutti: - Jövő hónapban Japánba megyünk. :D
Reni: - Látnom kell Pi-chant akkor! *__*
Janka: - Le kellett volna tepernem Hong Ki-t. XD
Erika: -Leader várni fog rám! ><
Niki: - Ugye megyünk még együtt? J
Viki: - Nem vettettem be a dinnyéimet… L
Én: -SZERETLEK TITEKET LÁNYOK! ♥
Jutti,Reni,Viki,Janka,Erika,Niki, : Mi is szeretünk téged! ♥
Mi heten ezek után pár havonta próbáltunk összeülni és jókat fanolni,feleleveníteni a Koreában töltött egy hetünket és ápolni a barátságunk. Bennünk mindig lesz egy közös,mert mi mind PRIMADONNÁK VAGYUNK!
Egy szép napon ,mi heten,Jutti,Niki,Janka,Erika,Viki ,Reni és én , rég elfelejtett pályázatunkra hírt kaptunk,pedig rég elkönyveltük,hogy lehetetlen. Egy csodálatos hetet tölthetünk el Koreában. Izgatottságunk az egekbe szökött,nem tudtuk,hogy hol az álom és hol a valóság! Sajnos páran nagy csata árán jöhettek el,de végül egy szép júliusi napon mindenki sikeresen összegyűlt Pesten. Reni mindenki örömére hazajött Amerikából és végre ő is köztünk volt. Az utazás előtti nap mindenki próbálta magát kipihenni,mert hajnalban indult a gépünk és szinte semmit nem aludtunk! Bár volt akivel még nem találkoztunk,mindenki olyan volt,mint amilyennek megismertük!
Már a repülőtéren nagyon nagy izgalommal a gyomrunkban toporzékoltunk,de mikor felszállt velünk a vasmadár,tudatosult bennünk,hogy : Igen,tényleg Koreába megyünk!
Reni és Viki a koreai útikalauzt bújta,amibe néha-néha Erika is belekukkantott! Niki nem bírta a strapát és amint a felhők fölé értünk elnyomta az álom! Úgy gondoltam majd beszélgetek Juttival a repülőgépen,de ő is elaludt! Janka bár nem mellettem ült,hanem Jutti mellett ,áthajolt az édesen szundikáló lányon és pletyiztünk pár percig,de a több mint 16 órás út rajtunk is kifogott. Sikerült még a landolás előtt felébrednem és ahogy megszólalt a pilóta kinéztem az ablakon és elém tárult a csodálatos Szöul és a Han folyó!A szívünk majd kiugrott örömünkben,azt hiszem a barátnőim is ugyan azt érezhették mint én…
- Akkor kalandra fel! –mondta Jutti a mindig vidám és optimista barátnőm,amint magunkhoz vettük a csomagjainkat!
- Menjünk! - kontrázott rá Erika és mindenkinek méteres mosoly jelent meg az arcán.
- Igen… és merre? – talán nem meglepő,ha azt mondom,hogy ezt én kérdeztem!
- Szerintem ők ránk várnak! –mutatott Reni egy férfira és egy lányra,akik Hungary táblát tartottak maguk előtt. Mivel úgy gondoltuk,hogy az a mi végállomásunk,odasétáltunk !
- Annyeong! – köszöntünk szinte egyszerre,bár nem tudtuk,hogyan is kellene megszólalnunk,nem igazán tudott köztünk senki kiválóan koreaiul.
- Sziasztok! –szólalt meg a lány,és nem kell mondanom mennyire meglepődtünk,hogy magyarul szólalt meg és folytatta tovább: - Jól utaztatok? Örülök,hogy épségben ideértetek! –tátott szájjal bólogattunk a kedvesen mosolygó emberekre.
- Ohh,majdnem elfelejtettem ő itt Shin Dong Min a sofőrünk lesz a következő egy hétben! – Mindenki sorban kezet fogott a férfival. - Az én nevem Park Hea Jung! –Őt is kellőképpen üdvözöltük! Dong Min aranyosan próbálkozott a magyar nyelvvel.
- Örülök a találkozásnak!- mind ezt elég nagy akcentussal mondta,de mindenki illedelmesen hajolt meg.
- Hamarosan megérkezünk!- próbálta nekünk mondani Hea Jung,de annyira lefoglalt minket az éjszakai látvány,hogy a szavak csak be és rögtön ki is szálltak a fülünkből.
A ház ahová kerültünk,három szobás volt két kisebb és egy nagyobb. A nagy szobába került Janka Niki és Erika . A másik szobát Viki és Reni ,míg a harmadikat Jutti és én foglaltuk el!
- Próbáljuk már ki ezt a konyhai vackot! – mutattam az egyik konyhai gépre.
- Az egy rizsfőző! – mondta szarkasztikusan Jutti.
- Jól van! Én még mindig az edénynél tartok!
Jót nevettek a bénázásomon,de végül Jutti megmutatta milyen csodás az ázsiai konyha terén! Vacsora után arra a döntésre jutottunk,hogy mindenki elvonul a saját kis zugába berendezkedik gyorsan az egy hétre és alszunk! Így is tettünk,bár a reggel sokkal hamarabb eljött,mint gondoltuk! Az időeltolódás miatt szédelegtünk,mint a mérgezett egerek. Összesen 4 órát aludtunk! Juttival voltunk az elsők,akik felkeltek ,megfürödtünk és felöltöztünk gyorsan!
- Ébresszük fel a többieket! – mondta Jutti és Vikiék szobájának vettük az irányt! A számhoz emeltem az ujjam mutatva Juttinak,hogy maradjon csendben!
- Ohhh Jutti, Yamapi lent van az aulában!
- Pi-chan! –mondta édes rajzfilmbe illő hangon Jutti,mire Reni felkapta a fejét.
- Yamapi?
- Mi van vele? – nézett ránk álmosan Viki is.
- Itt van lent,most mondta Hea Jung!
- Komolyan? –Reni úgy ugrott ki az ágyból,mint nyúl a bokorból. Vikinek is sikerült felkelnie ,bár attól féltem a mellei visszahúzzák.
- Sajnos Reni,csak reggel van és mindjárt jönnek értünk!
- Brühühühü- dőlt vissza az ágyra és színlelt sírással temette bele az arcát a párnáiba.
- És nincs is aula! –nevetett Jutti.
- Tényleg! – nevetett immár Viki is!
- Ébresszük fel a többieket is!
- Miért nem velük kezdtétek,most akkor még aludnék. - nyafizott Viki.
- Mianhea!- mondtuk Jutti-val.
Ahogy beléptünk a nagy szobába,vidáman néztünk végig a horkoló bandán. Erika hason feküdt ,piros alvós pólójában,Niki,a párnáját szorongatta,talán Hong Kit képzelhette oda,míg Janka,tátott szájjal aludt egy kis adag nyállal a szája sarkában.
- Én ébresztem Jankát!- suttogtam Vikiéknek!
A párnából kihúztam egy óriás tollat,már itt elkezdtem csodálkozni,és arra gondoltam,hogy szeretném látni a mutáns szárnyasokat,amiknek ilyen nagy tollai vannak!A tollal csikiztem a mély álomban alvó barátnőm,aki az orrát húzogatta és a száját nyalogatta!
- Te mit csinálsz? –suttogtam a kamerát tartó Juttinak.
- Felveszem a kalandjainkat!
- Nem tud elszakadni a munkájától! –mondtam egyenesen a kamerába.
Tovább piszkáltam Jankát,és voltam olyan szemtelen,hogy a nyitott száján bedugtam a tollat.
- Rácuppant! –nevettem,de annyira,hogy majdnem meghaltam ahogy visszafojtottam,mert nem akartam,hogy idő előtt felébredjenek. Lefényképeztem a méretes tollal a szájában,majd kihúztam a csupa nyál tollat!
- Fúj! – fintorogtam nevetve. Ezért inkább egy másikat húztam ki a párnából és
folytattam. A végén már annyira nevettünk Juttival,hogy a többiek már azon
nevettek,hogy mi nevetünk! Visításunkra bárki felkelt volna! Nagy nehezen
mindenki felöltözött és 8 órára, percre pontosan ott voltak értünk és elvittek
minket reggelizni,aminek mindenki nagyon örült! Furcsa volt a környezet,az
emberek néztek minket,de nem feltűnően,mégiscsak a hülye nem vette volna észre
a lopott pillantásokat. Végre megkóstolhattuk az igazi gimchi-t ami mindenkinek
nagy élmény volt. Egész nap a doramákról beszélgettünk,főleg ha olyan dolgot
láttunk,ami kapcsolódott egy-egy filmrészlethez. Az első nap megismertünk pár forgalmas helyet,ahol tényleg rengeteg ember
volt! És láttunk kedvünkre valót is,bár visszafogottan,de azért csorgattuk a
nyálunkat! Hea Jung szorgosan
magyarázott egész nap,hogy mi micsoda! A Namdaemun piacon is voltunk és
rengeteg mindent összevásárolgattunk,hogy legyen emlékünk! Bár azért a
pénztárcánk így is véges volt,de csupa jó dolgokat tudtunk venni, nagyon
olcsón. A második nap Namsangolt szívébe
látogattunk el,ahol megismerhettük a tradicionális dolgokat! Teljesen magával
ragadott minket a csodás,színes kultúra. És ahogy egyre több időt töltöttünk
egymással,még jobban megismertük egymást is! A napok rettenetesen gyorsan
teltek,vidámsággal és rengeteg élménnyel,amit Jutti szorgosan rögzített
kamerára! Elérkeztünk a 4. naphoz is,amikor már kezdtünk picit lehangolódva
érezni magunkat,amiért a szép napok olyan gyorsan telnek. És hiába vagyunk fent
éjszaka és beszélgetünk,és együtt nevettünk,mégis azt akartuk,hogy ez a hét
soha ne érjen véget,és addig végképp ne,míg nem látjuk a kedvenceinket. A 4. napon a Insa-dong negyed-be mentünk,ahol megismerhettük a koreai mindennapokat .Délután azért még sikerült eljutnunk a 63-as épületbe ahonnan csodás a kilátás a városra. Ez a nap is olyan gyorsan eltelt,hogy észre sem vettük!
- Na jó,most már látni akarom az FNC-t! – mondta Erika!
- Én is ! – mondta Niki!
- A FNC-t? – nézett hátra ránk Hea Jung!
- Igen,mi mind magyar primadonnák vagyunk a kedvencünk az FT Island,bár tudnánk felsorolni még pár kedvencet,de minket mégis ez a banda hozott össze! Janka, Niki ,Viki, Hongkiért rajonganak főként,Erika és Jutti ,Jong Hoon-ért,Reni ,Sung Hyunért,én pedig a kicsi Minariért! –mondtam a fangörcs határán állva.
- Jae Jin egyedül marad?- kérdezte Niki.
- Én bevállalom őt is! –mondta az önfeláldozó Jankánk.
- Ahh értem! Ismerem őket! Az én kedvencem Jae Jin.
- Nem marad egyedül…- jegyeztem meg halkan.
- Komolyan? –lepődött meg Erika oly annyira,hogy majdnem lefejelte az előtte lévő ülés.
- Nem személyesen,hanem a bandát!
- Ja,úgy mi is! –legyintett és visszaült a helyére. Mindenki jól szórakozott ezen a kis jeleneten,már mi is kezdtük elhinni,hogy megfogtuk az Isten lábát az idegenvezetőnkkel! Dong Min mondott valamit,mire Hea Jung hátrafordult és így szólt:
- Ahjussi elvisz minket az FNC épületéhez!
Olyan visítást vágtunk le,hogy szegény Ahjussi nagyot ugrott a volán előtt.
Ahogy befordultunk az épület mélygarázsába annyira izgatottunk voltunk,szerettünk volna picit kukucskálni és körbenézni!
- Nem muszáj jönni,ha nem akarnak! –mondta udvariasan Niki a gardedámjainknak.
- Majd megyek utánatok! Ne csináljatok semmi feltűnőt.
- Oké! - És már indultunk is el! Szívtuk magunkba az FNC levegőt és még soha ne volt ilyen érdekes egy garázs ,teli autókkal. Befordult egy fehér busz az egyik szabad helyre. Messze volt és mi elbújtunk egy nagy kőoszlop mögé,mert tisztán láttuk,hogy aki kiszállt a kocsiból,az nem más,mint Lee Jae Jin. Tátottuk a szánkat,s mikor Leader lépett ki a kocsiból,Erika felé fordultam a számhoz tartva az ujjam,jelezve neki,hogy ne görcsöljön be,mert ha itt el kezd sikítani az nem lesz jó,ugyanis,itt még az is bombaként hallatszott volna,ha valaki elfingja magát! Mindenki vette az adást kivéve Jankát,aki zombi módba kapcsolt és elindult ,mikor meglátta Hong Ki-t. A felsőjénél fogva rántottuk vissza! Reni aprókat toporzékolt,amikor Seung Hyun megjelent a láthatáron és az én szívem is nagyot dobbant,mikor megláttam az édes Min Hwan-t!
Tündérmesében éreztük magunkat…
- Mit csináljuk,hogy felfigyeljenek ránk? – töprengett Niki.
- Énekelj! –lökött meg Jutti!
- Mi? –kerekedett ki a szemem. - Nem énekelek! Tiszta ciki!
- Jodikám,Pi-chan rúglak! – nézett rám mérgesen Jutti.
- Mit énekeljek? –szorongattam egy zacskó mandarint a kezemben. - Ez tiszta hülyeség! Miért nem Viki dobja be a nehéz bombázókat? –mutattam rá.
- Annak is eljön az ideje!- húzogatta a szemöldökét Viki.
- Nem az! Haladjunk már! Énekeljük az After Love-ot!
- Énekelsz velem?
- Igen,mert te olyan fosos vagy!
- Akkor háromra! – mutattam az ujjammal a számokat és a harmadik ujjamra csak én kezdtem el énekelni! A sírás keringetett,de énekeltem tovább,a hangom olyan volt,mintha a hangfalakból üvöltött volna a garázs akusztikája miatt! A lányok kukucskáltak az oszlop mögül,én nem mertem kinézni,csak énekeltem,de Reni,volt olyan kedves ,hogy kilökött a nyílt terepre! Én visszaszaladtam énekelve,amint észrevettem,hogy a fiúk engem néznek! Niki kitolt és jöttek velem a többiek! Hiába ellenkeztem én voltam a csapat önbizalom hiányosa! Erika oldalba bökött,hogy énekeljek tovább,de annyira ráztam a fejem,olyan gyorsasággal,hogy még el is szédültem! Végül a 6 rám meredt tekintet megtette a hatását és énekelni kezdtem a refrént,becsuktam a szemem és csak az énekre koncentráltam. Hallottam a lányok vinnyogását de nem mertem kinyitni a szemem…Nem tudtam sokáig úgy tartani a dal végén kinyitottam és hátra is hőköltem,mert ott álltak előttünk…ezért éreztem az energiákat a lányok körül még becsukott szemmel is!Hea Jung is odaért,de fogalmam nincs,hogy mikor. Hong ki kezdett el beszélni én persze semmit nem értettem.
- Azt mondja,hogy még senki nem próbálta úgy felhívni magára a figyelmet,hogy elkezd énekelni egy garázsban!
- Az ő ötlete volt! –hárítottam rögtön Juttira! -És megint nem értettem a választ! Viki, Reni mosolyogtak ,mert talán ők értették meg a legjobban amit mondanak. Bár sokunk tanul koreaiul,mégsem tudunk semmit! Nevetségesen hangzik,de az élő helyzetekben mindig leblokkol az ember.
- Azt mondta tetszett neki az ötlet is meg az ének is! Mondtam nekik,hogy Magyarországról jöttetek. –ekkor kotyogott közbe Min Hwan.
- Azt kérdezi tudsz magyarul énekelni? Mert soha nem hallott még magyar zenét. - Helyettem a barátnőim bólogattak szorgosan.
- Énekelsz nekik egyet?
- Most? –kerekedett ki a szemem.
- Ha lehet ,akkor igen. - bólogattam,rettenetes zavaromat szerettem volna elzárni egy fiókba és nem hittem el,hogy tényleg énekelek az FT Island előtt. Ami rögtön eszembe jutott az a Piramistól a Ha volna két életem. Nem tudom miért pont ez,de valószínűleg azért,mert ha lenne két életem,akkor az egyiket biztos itt szeretném leélni. A dalt nem énekeltem végig,de mégis megtapsoltak és én meghajolva köszöntem meg nekik. Megtapsoltak? Engem? Az FT Island? Hihetetlennek tűnt!
- Értitek mit mond? –néztem végig a lányokon!
- Azt hiszem,hogy én kicsit értem!- mondta Viki!
- Az is valami! – rántottam vállat. - Én nekem ez kínai.
- Koreai!- javított ki Jutti.
- Vajon az angolt megértenék? –tűnődött Reni,közben Hea Jung folyamatosan beszélt a fiúkhoz!
- Esélytelen,ne is próbálkozzunk az angollal. –legyintett Janka röhögve.
- Nos…- fordult felénk Hea Jung,aki maga is zavarban volt. – Köszönik szépen,tetszik nekik a magyar nyelv,de nehéznek tűnik. Kicsit elbeszélgettem velük erről ,ne haragudjatok,nekem annyira nem volt nehéz.
- Bogyónak nehéz lenne… Ahogy megismertük …- mondta Viki.
- Bogyó?
- Semmi-semmi! –integetett a kezével! – Én csak Hong Kit akarom megölelgetni! Szerintetek megengedi?
- Viki,itt áll előtted! –sziszegte Reni neki!
Hea Jung megint elmondott egy sor monológot,amiben mintha bemutatott volna egymásnak minket,de Vikitől megtudtuk,hogy mit mondott.
- Most mondta el,kinek ki a kedvence! Neki ,Jae Jin a kedvence… – csak mosolyogtunk a kedvencünkre,de a legnagyobb meglepetés akkor ért,mikor Vikit megölelte Hong ki,kicsit féltem,hogy visszadobja a légzsák,de nem így történt. Janka és Niki is kapott egy apró ölelést,ami után transzba estek,mi pedig irigykedve néztük őket,mi is zizik akartunk lenni. Szerettem volna megérinteni a csodás dobos kezeket,és olyan hihetetlennek tűnt,hogy ott áll előttem teljes életnagyságban a kedvenc bandám,mégis olyan távol vannak. Ők is nagyon zavarban voltak,de feleannyira sem,mint mi!
- He Jung! Fordítsd amit mondok légy szíves! – bólintott egy nagyot és én szerettem volna megragadni az alkalmat,hogy mindenki nevében szóljak hozzájuk pár szót.
- Először is köszönünk mindent, amit tőletek kaptunk és mindenki nevében beszélek,főleg a három lány nevében - mutattam az ölelésben részesült szerencsésekre. - hogy felejthetetlen élménnyel térünk innen haza! Ha felébredünk a sokk hatása alól valószínűleg nem fogjuk elhinni,hogy itt álltatok velünk szemben .- most ő rajtuk volt a sor,hogy beszéljenek,és most Leader vette át a szót,de nekem várnom kellett,hogy Hea Jung lefordítsa!
- Köszönik szépen,és remélik,hogy továbbra is szeretni fogjátok őket. - Egyöntetűen bólogattunk rájuk mosolyogva. Reni és Viki megcsillogtatták Japán tudásuk,de picit félve. Itt volt a búcsú ideje és el kellett hogy engedjük őket. Sajnáltam,hogy nem tudtam az én Minarim-nak odaadni,amit neki szántam,így kivettem egy szép mandarint a táskámból és utána kiabáltam.
- Minari! –hátrafordult és én felé dobtam a mandarint! Aprót biccentett a fejével és integetett nekem. A többiek is visszaintettek!
Nem kellett sok,hogy kijöjjön belőlünk minden,amit addig visszatartottunk,mindenki egyszerre próbált beszélni és nem értettük egymás szavát,de tudtuk mit érez a másik… csak szegény Hea Jung-ot sajnáltuk,aki próbálta megfejteni mi bajunk van.
Picit lenyugodtunk és végignéztük az FNC épületét A nagy ablakon megláttuk Jong Hoon-t. Jutti és Erika rögtön odaszaladt és édesen vigyorgott rá,integetve! Jong Hoon hozta a formáját és ahogy vártuk,visszamosolygott egy kacsintás kíséretében fekete keretes szemüvege mögül!
A nap további része egyértelműen hihetetlenül vidám volt,nem hagytuk abba a beszélgetést. Igaz nem mentünk be,de megnéztük a Lotteworld vidámparkot,ami tényleg óriási,valamint voltunk a Popchusa templom-ban,ami eszméletlen volt! Annyit gyalogoltunk,hogy teljesen kimerültünk így este csak egy adag mandarin kíséretében leültünk a TV elé.
- Ebből nem értek semmit! –mondtam
- Ezerszer láttad már a You’re Beautifult!- mondta Jutti.
- Jól van,de azért jó lenne érteni!
- Tudom! –nevettünk együtt.
A hűtőhöz ballagtam egy kis hideg ásványvízért!
- Hát ez mi a …..- emeltem fel egy jó nagy darab szalámit és bevittem a nappaliba.
- Pick szalámi! – mondta Viki.
- Azt látom,de minek? –nevettünk.
- A fiúknak hoztam! - nem tudtam beszélni a nevetéstől és a többiek se,nem értettük, hogy csempészte be a magyar árut.
- Miért pont szalámi?
- Ez elég magyaros nem? – Nem csak én,a többiek és még maga Viki sem tudta abbahagyni a nevetést.
- Hogy osztod el 5 felé?
- Simán Bogyónak adom!
- Értem! –mentem vissza a hűtőhöz még mindig kacagva.
Az 5. napon fájón tapasztaltuk,hogy már csak egy estét töltünk itt Szöulban. Ám ez a nap lesz a legemlékezetesebb számunkra,ugyanis FT Island fan meetingre készültünk. Mindenki szorgosan készítette a csomagját a nappali szőnyegén ülve.
Erika egyedi pólókat,Reni,Janka és én a rajzainkkal és egyéb apróságokkal próbáltunk kedveskedni,Jutti apró kiegészítőket pakolt a csomagjába,míg Niki és Viki a hasukra hatva telitömték édességgel a kis zacskót! A semmiből elkezdtem nevetni és a többiek hülyének néztek!
- Mi bajod? –kérdezte Erika.
- Elképzeltem,ahogy Viki a hóna alatt a szalámival felmegy Hong Ki-hoz! – ezt valószínű nem fogjuk elfelejteni soha és bármikor eszünkbe jut,mindig ennyire viccesnek fogjuk találni.
A fan meetingen sikerült a tömeg elejére és pont középre befurakodni,így tökéletes látás nyílt a fiúkra. Pár primadonnát kirugdostunk a sorból,mikor az autogramra vártunk. Janka előttem állt és bőszen beszélt Hong Ki-hoz angolul! Ő csak pislogott fel a száját félrehúzva a kártyát se írta alá annyira lesett.
- Szerinted ha azt mondom neki,hogy hülye azt megérti? –fordult felém ,mikor már megunta a felesleges locsogást. De végszóra odaért Hea Jung is ,aki sűrű elnézést kért a késésért. Így már Meg tudta magát értetni Janka is! Kiálltam a sorból,mert megijedtem,hogy mit fognak a rajzomhoz szólni így én álltam be utolsónak.
- Hogy fogunk így együtt élni? Nem is értem mit mond! Ha legközelebb jövök,folyékonyan fogom beszélni a koreait.
- Ha nem másnak neked sikerül! Fighting! – bíztattam s ahogy Jankával beszéltem már csak annyit vettem észre,hogy kockás kis szoknyájában Niki ugrál felénk… Erika épp a Leaderhez ment oda és átadta neki az ajándékot,amit rögtön fel is vett,egy picit nagynak bizonyult a méret,de nagyon jól mutatott rajta! Kapott egy ölelést és már készültünk,hogy lapáttal vakarjuk fel,de szerencsére nem így történt. Jutti is gyorsan lezavarta az ajándék átadást és ő is kapott ölelést. Renire úgy mosolygott fel Seung Hyun,ahogy mindig is szerette volna,ragyogó szemekkel tért vissza hozzánk. Viki előttem felvágtatott a kolbásszal és átadta Bogyónak,mi vártuk a reakciót,ami hát valljuk be az lett,amit vártunk,röhögött mindenki. De végül Hea Jung elmondta,hogy több ezer kiló métert utazott ez az étel,hogy megkóstoljanak egy igazán magyar ételt. Mikor láttuk mennyire értékeli a dolgot,megnyugodtunk és Vikinek is fülig ért a szája.
Jutti kiegészítői is felkerültek némelyik fiúra. Mindenki kapott autógrammot egy kis fényképes kártyán.
- Nem csináltunk képet! –szomorkodott Jutti.
- Lehet majd a meeting után? –néztem Hea Jung-ra.
- Nem tudom! Megérdeklődöm!
Én is sorra kerültem az első Hong Ki volt,akihez odamentem,átadtam a rajzot,amiket egyébként bekereteztettem és ő rögtön mondott is valamit,nem tudtam levenni a szemem a csücsöri szájáról.
- Azt mondta,hogy az összes róla készült képet látta és nagyon tetszett neki.
- Még se írtál baszod… - suttogtam,és utána ijedten néztem Hea Jung-ra.- Nehogy lefordítsd neki! –jót kacagott és tovább beszélt Hong Kinak.
- Mit mondtál neki? –kérdezte félve.
- Csak azt,hogy vártad,hogy írjon,ő pedig azt mondta,hogy nagyon sajnálja,de azért nagyon tetszik neki és soha nem gondolta,hogy valaha majd tényleg megkapja! - Aláírta a fényképem és kezet foghattam vele.
- Kamsahamnida! –mondtam és tovább mentem. Mindenki látta a rajzot a twitteren és örültem neki,hogy a twitter felhasználó nevem a csomag aljára biggyesztettem.
Elérkezett a perc mikor Minarinak mondhattam pár szót.
Újra ott volt előttem. Ahogy rám mosolygott szinte fájt,hogy ott kell majd hagynom!
- Fordítod neki? –néztem Hea Jung-ra.
- Igen!
- Minari,most hogy itt állok előtted,el sem hiszem… te vagy a kedvencem és nagyon szeretlek,becsüllek és tisztellek,annak ellenére,hogy én vagyok az idősebb. Nagyon szeretnélek majd újra látni ,elmenni egy koncertre és veled együtt énekelni. Nagyon szomorú vagyok,hogy holnap haza kell mennem,de remélem nem utoljára voltunk itt és szeretnék ezzel- adtam át a rajzom- egy kis emlék maradni. Bár tudom,hogy ez teljességgel lehetetlen. - Minarira néztem végig,míg Hea Jung fordított szomorú voltam mégis boldog. Minari is engem nézett és az alsó ajkát beszívva bólogatott majd elkezdett beszélni. Utáltam ezt a fordítósdit,én is eldöntöttem,megtanulok Koreaiul.
- Azt mondta a rajzot megőrzi és mikor majd ránéz eszébe fogsz jutni! Nagyon tetszik a hangod neki,majd énekelhettek együtt és köszöni szépen a mandarint nagyon jól esett neki.
A fejemen tojást lehetett volna sütni a zavarom miatt,de annyira boldog voltam mint még soha! Végre kezet foghattam vele és a mennyországban éreztem magam.
- Vigyázz magadra! –így búcsúztam el tőle!
Végül,mint minden jónak,ennek is vége szakadt s mi ültünk a nyári napsütésben ki-ki a padon,ki-ki az üde zöld fűben. Csendben voltunk,ahelyett,hogy örültünk volna egy álom valóra válásának,azon búslakodtunk,hogy egy álom véget ért.
- Soha többet ne mosok kezet!- mondta Jutti.
- Én sem! –mondtuk mindannyian.
- Nem akarok hazamenni! Vele akarok maradni! –nyafogott Erika!
- Nekem sincs kedvem hazamenni! –mondta Viki.
- De muszáj…- mondtam.
- Jövő héten ilyenkor már a rádióban ülök! –mondta Jutti.
- Jajj lányok,még van másfél napunk,este a Han folyóhoz megyünk és a Szöuli
toronyhoz,legyetek vidámak! – pattant fel Reni! - Hjaaa! –hallatszott az ismerős kiabálás. Egyszerre fordítottuk arra a fejünket.
Felénk tartottak ők,akikről azt gondoltuk,hogy már soha nem fogunk velük találkozni!
- He Jung? –nézett rá Jutti.
- Beleegyeztek a képbe! - Itt már kezdtünk látványosan örülni a fan görcs a mélyről kezdett a felszínre törni.
- Hyunnie mellé állok!
- Gondoltam! –mondta Viki.
- Egyébként hoztam valamit. –mondta Jutti és a kis táskából előhúzott két zászlót. Egy Dél-Koreait és egy magyar zászlót,nem is volt kicsi. Minari és én fogtuk a magyar zászló két szélét,Seung Hyun és Reni fogták a koreai zászlót. Mindenki guggolt és mindenki peace-t mutatott a z ujjával. Két kép is készült és külön-külön is a tagokkal,aminek rettenetesen örültünk. De újra el kellett búcsúznunk!
- Noona!- kiabált nekem integetve és az édes Minari mosolyt is megkaptam. Ahogy elhaladt a busz integettek nekünk és mi soha még álmunkban sem hittük volna,hogy ilyen kedvesek lesznek hozzánk.
Este megnéztük a Han folyó fényeit,ami csodálatos volt,valamint felmentünk a
Szöul Toronyba,ahonnan csodás volt a kilátás. Utolsó dolgunk,amit Koreában együtt csináltunk,az a fényképezkedés volt. Bár
mindenhol csináltunk csoport képet,de a szoba, ahol ezt az egy hetet eltöltöttük,kimaradt.
Így elkészültek azok a képek is! Az utolsó napunkat szinte pakolással töltöttük
és a repülőtéren picit lógatva az orrunkat,de elköszöntünk az egész héten,
minden idejüket nekünk szentelő Hea Jung-tól és Dong Min-től,aki ugyan kettőt
sem szólt,mert nem tudott magyarul,de szorgosan vezette a szívünkhöz nőtt
kisbuszt! 
- Remélem még látjuk egymást! –búcsúzott el Jutti.- Vigyázzatok magatokra! Ha legközelebb jöttök,akkor szóljatok!
- Interneten tartjuk a kapcsolatot! –mondtam!
- Persze!
Mindenki pár kedves szóval búcsúzott el és a repülő felszállt velünk elhagyva álmaink országát. Nem tudtuk,hogy látjuk e még viszont ezt a tájat,nem tudtuk,hogy mi lesz ezután,de azt tudtuk,hogy minket örökre összeköt ez a kaland és a barátság. Ahogy hazaértünk mindenki szomorú volt és nem akart hazamenni,viszont a másik részről pedig boldogok voltunk,mert olyan lehetőséget kaptunk az élettől,ami nem mindenkinek adatik meg és ezért hálásak voltunk. Ahogy beértem piciny otthonomban és bekapcsoltam a szinte testemhez nőtt számítógépet megláttam a bejegyzéseim között 6 üzenetet:
Jutti: - Jövő hónapban Japánba megyünk. :D
Reni: - Látnom kell Pi-chant akkor! *__*
Janka: - Le kellett volna tepernem Hong Ki-t. XD
Erika: -Leader várni fog rám! ><
Niki: - Ugye megyünk még együtt? J
Viki: - Nem vettettem be a dinnyéimet… L
Én: -SZERETLEK TITEKET LÁNYOK! ♥
Jutti,Reni,Viki,Janka,Erika,Niki, : Mi is szeretünk téged! ♥
Mi heten ezek után pár havonta próbáltunk összeülni és jókat fanolni,feleleveníteni a Koreában töltött egy hetünket és ápolni a barátságunk. Bennünk mindig lesz egy közös,mert mi mind PRIMADONNÁK VAGYUNK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése